Sötét varázsló
Sötét boszorkány


A rettegés, melyet a sötét mágia táplál, nagyrészt abból ered, hogy nagyon keveset tudunk róla. A sötét varázslók már megkezdték az élet és a halál titkainak feltárását, az utóbbit nagyon könnyű magunkra haragítani. Ez a munka adja az első találgatásokat a lélek és a belső szervek kapcsolatáról, és az első sikeres kísérleteket, hogy befolyásolni tudjuk ezt a kötődést. Megpillantottuk a rémisztő ismeretlent, ami megbújik a halál mögött, és elkerülhetetlen, hogy felderítsük.
Bármilyen alakjuk is legyen, hogy kiharcolják saját halhatatlanságukat a természet szorításából, munkájuk első eredményeinek azonnali és kellemetlen következményei vannak. Az élet, amelyet a halott lényekbe lehelnek, szolgáikká változtatják őket, akik dolgoznak, de még ölnek is, és soha nem kérdőjelezik meg mesterük szándékát. Ezeknek a teremtményeknek a hűsége olyan, melyről bármely zsarnok álmodik, és ez vonzza azokat, akikben akárcsak egy csöppnyi hatalomvágy is van.
Megjegyzés: Ennek az egységnek van mágikus támadása, amellyel mindig jó eséllyel célba talál. Ennek az egységnek a földöntúli támadása óriási sebzést okoz az élőholtaknak, de néhány még élőnek is.
Information
Szintlépés ebből: | Árnyak tanítványa |
Szintlépés mivé: | Delevény Holtidéző |
Ár: | 32 |
ÉP: | 48 |
Lépés: | 5 |
TP: | 90 |
Level: | 2 |
Beállítottság: | törvénytelen |
ID | Dark Sorcerer |
Képességek: |
Támadások (damage - count)
![]() | bot közelharc | 4 - 3 ütés | |
![]() | fagyhullám távolsági harc | 13 - 2 hideg | mágikus |
![]() | árnyhullám távolsági harc | 9 - 2 földöntúli | mágikus |
Ellenállások
![]() |
vágás | 0% | ![]() |
szúrás | 0% | |
---|---|---|---|---|---|---|
![]() |
ütés | 0% | ![]() |
tűz | 0% | |
![]() |
hideg | 0% | ![]() |
földöntúli | 20% |


Terep
Lépéspontköltség | |||
---|---|---|---|
Terep | Védekezés | ||
![]() |
Barlang | 2 | 40% |
![]() |
Dombság | 2 | 50% |
![]() |
Erdő | 2 | 50% |
![]() |
Falu | 1 | 60% |
![]() |
Gombamező | 2 | 50% |
![]() |
Hegyvidék | 3 | 60% |
![]() |
Homok | 2 | 30% |
![]() |
Járhatatlan terület | - | 0% |
![]() |
Jégvidék | 3 | 20% |
![]() |
Mocsár | 3 | 20% |
![]() |
Mély víz | - | 0% |
![]() |
Sekély víz | 3 | 20% |
![]() |
Síkság | 1 | 40% |
![]() |
Várkastély | 1 | 60% |
![]() |
Zátony | 2 | 30% |